A CD a Compact Disc rövidítése, ami könnyen kezelhető formátumú lemezként fordítható, magyarul röviden kompaktlemezként emlegetjük. A CD az optikai tárolás elvét hasznosító adattároló eszköz, amelyről az adatokat egy 1 mW kimeneti teljesítményű lézerdióda olvassa ki, 780 nm hulámhosszúságú fénnyel. Ez a sugárzás a szemmel nem látható infravörös fénytartományba esik.
A CD fejlesztésének kezdete az 1974-es évhez köthető, amikor a Philips cég kísérletezni kezdett az optikai letapogatással, majd 1979-ben bekapcsolódott a munkálatokba a Sony is, hogy egy új, digitális hanglemezt alkossanak. 1980-ra lett meg az első CD szabvány (Red Book - Vörös Könyv), ekkor mutatták be az első CD lejátszókat is.
A CD lemez méretei: vastagsága 1,2 mm, átmérője 120 mm, középen 15 mm átmérőjű lyukkal. A lyuk körül van egy 6 mm-es sáv (clamping area), itt rögzíthetjük a meghajtóban a lemezt. A lemez szélén is van egy megfogó sáv, amelyre nem kerül információ. Kezünkkel ezt a két sávot fogjuk, amikor a lemezt ki-be helyezzük a tárolóba, illetve a meghajtóba. Az információ egy 33 mm széles sávra kerül pit-ek és land-ek (mélyedések és sík felszíni váltakozások) formájában, amelyek egy belülről kifelé haladó spirálon helyezkednek el (ez "letekerve" kb. 5 km hosszúságú lenne). A pit-ek 1-3 mikron hosszú, fél mikron széles és 0,1 mikron nagyságú mélyedések. Továbbá, még van egy kb. 4 mm-es sáv kialakítva a lemezen, amelybe a tartalomjegyzék van kódolva (VTOC - Volume Table of Contents).
Sokszor hallhatjuk, hogy a CD minőségű hangzás mennyire jó. Nos, ez félig-meddig igaz megállapítás. A valóság az, hogy a karcolások a lemezen nem lesznek hallhatók úgy, mint a hagyományos "bakelit korongokon". Azokat minél többször teszik fel a lemezjátszóra, annál több kopásnak, sérülésnek van kitéve, és egy idő múlva már élvezhetetlen a hangzásuk. A CD-k azért érzéketlenek a kisebb karcolásokra, mert a letapogató fény mellettük még eljut a fényvisszaverő réteghez, hiszen csak ott fog fókuszálódni, a lemez felületén pedig még nagyobb átmérőjű a fényfolt. Továbbá, hibajavító kódolást alkalmazva az esetleges kisebb adatvesztést lejátszáskor ki lehet javítani, mintha mi sem történt volna. Ezek az eljárások bonyolult matematikai műveleteken alapulnak. Tehát, a CD-n nem csak egyszerűen egy digitalizált hanganyag van, hanem a hangjelbitek mellett még hibajavítás és időkódolás adatai, valamint egyéb jelző- és vezérlő adatok is vannak. Természetesen nem minden hiba javítható lejátszáskor, így itt is lehet minőségromlásról beszélni, ezért a CD-k is igényelnek egyfajta kíméletes használatot. Egy másik tény viszont nyilvánvaló: az analóg jeleket sokszor másolva hibahalmozódás lép fel. Hang esetén például először a nagyobb frekvenciájú, azaz a magas hangok kezdenek eltűnni. A sokadik másolatnál már nyoma sincs az eredetileg egyébként a CD-től is jobb minőségű hangzásnak. A digitális jelek másolását viszont minőségromlás nélkül meg lehet tenni. Gondoljunk például a CD-k mellett az MP3-as zenékre. Ki tudja, hányadik másolat kerül néha hozzánk, és ugyanúgy szól, mint az eredeti.
Amikor piacra került a CD, a rá jellemző 650 MB adattárolási lehetőség a számítástechnikai szakemberek figyelmét is felkeltette. Hiszen már akkoriban létezett a multimédia fogalma, amely igen nagy tárterületeket igényelt a szöveg mellett a képek, videók tárolásához. A gyakorlatban ellenben a számítógépek merevlemezei ekkor még csak néhányszor tíz megabájtosak voltak. Megindult a fejlesztés abban az irányban, hogy a CD-ken multimédiás tartalmakat jelentessenek meg, és azokat eleinte speciális lejátszókon, de hamarosan már számítógépbe helyezett CD-olvasókon is le lehessen játszani. Később egyéb számítógépes szoftvereket is CD-ken jelentettek meg.
A CD-ROM-ok választékát, amelyek gyárilag megírt és sokszorosított, csak olvasható lemezek voltak, hamarosan az otthoni CD írásra is alkalmazható írható CD-k bővítették ki. Sőt, megjelentek az újraírható (CD-RW) lemezek is, amelyek tartalmát már törölni is lehetett. A CD-k különféle felhasználási elterjedését a sokasodó, különböző színekkel elnevezett CD-szabványok jelzik. Ezek közül a fontosabbakat az alábbi felsorolás mutatja:
Érdekességként említhető meg, hogy az audio CD-k Beethoven miatt lettek a fentebb részletezett paraméterekkel rendelkező korongok. Ugyanis eredetileg egyórás játékidőre tervezték a kapacitását, amelyhez 115 mm-es átmérő is megfelelt volna. Viszont egyetlen lemezen kívánták kiadni Beethoven 9. szimfóniáját, amely 74 perces zenemű. Ezért döntöttek a 120 mm-es méret mellett, amelyre már 80 percnyi hanganyag is ráfér. Az első sorozatban gyártott, kereskedelmi forgalomba hozott lemezt a Polygram zenei stúdióhoz tartozó gyárban készítették, ezért a náluk (is) akkoriban igen népszerű ABBA együttesnek a The Visitors című albumát dobták piacra. Nagy lökést jelentett még az audio CD-k terjedéséhez a Dire Straits zenekar lépése, akik 1985-ben teljesen digitális technikával vették fel a hatodik (Brothers in Arms) albumukat, és CD-n jelentették meg azt.