INFORMATIKAI ALAPISMERETEK

S E G É D L E T E K

Ez a dokumentum elsősorban a középiskolások számára készült, tartalmában a nekik előírt tantervhez igazodik. Viszont azoknak is hasznos olvasmány lehet, akik most ismerkednek az informatikával, illetve a számítógépekkel, vagy csak fel szeretnék eleveníteni egy adott területtel kapcsolatos ismereteiket. A leírtak néhol túlmutatnak a tantervi tananyagon, lehetőséget biztosítva az érdeklődőbb tanlóknak az adott témában való elmélyülésre, ezzel jobban megalapozva a későbbi, akár szakmai képzésben, akár a felsőoktatásban is használható tudásukat.

Ez az elektronikus forma bármilyen böngészőprogrammal olvasható. Használata az interneten való böngészéssel megegyezik, semmiféle újdonságot nem jelent a számítógépet egy kicsit is ismerők számára. A linkeket, azaz a hivatkozásokat hagyományos módon aláhúzott szövegrészek jelölik. A navigáció kétféle módon lehetséges. A Címlapon, illetve az oldalak felső részén található menüpontokból választhatunk, amelyek a legtöbb alkalommal új böngészőfülön nyílnak meg, hogy az éppen olvasott tananyagrészek ne záruljanak be. Ezek az oldalak kékes háttérrel jelennek meg. A Tartalom, Tárgymutató, és Kérdések menükből közvetlenül is eljuthatunk a kiválasztott tananyagrészhez. A másik navigálási lehetőség a lapozás, amely a hagyományos könyvekben megszokott módon a tananyagban oldalanként előre és hátra lehetséges. Ezt értelemszerűen az oldalak felső és alsó részén egyaránt megtalálható [Következő oldal] és [Előző oldal] feliratokra kattintva tudjuk megtenni, melyek mellett zárójelben az elérhető leckecímek is fel vannak tüntetve. A tananyag zöldes hátterű oldalakon jelenik meg.

Az elektronikus formához nyomtatható változat is készült. Ezek a PDF menüpontból az adott oldalhoz tartozóan tölthetők le. Ezek megfelelő kiválasztásával, illetve elrendezésével akár egy papíralapú tankönyvszerű segédlet is előállítható, így olvasásra, tanulásra számítógéphasználat nélkül is használható.

A tanárok számára a Prezi menüpontból az aktuális tananyaghoz tartozó tanórai prezentáció érhető el .pptx formátumban.

Ez a formátum egy többéves munka eredménye. Folyamatosan gyűjtöttem össze az elektronikus és hagyományos (tan)könyvekkel kapcsolatos ismereteimet. Dokumentálhatóan 1994. óta alakítom mind formailag, mind tartalmilag, mind didaktikailag ezt a produktumot. A szerkesztésével, összeállításával kapcsolatos elveket egy külön dokumentumban olvashatják az érdeklődők.

A tananyag folyamatos ellenőrzés és fejlesztés alatt van, ennek ellenére hibák előfordulhatnak benne. A verziók keltezését az oldalak jobb felső sarkában található kód utolsó részében szereplő évet jelző, és az azt követő szám jelzi. Ez laponként más és más. Ezek segítségével megállapítható, hogy történt-e változás a dokumentumban.

A leírtakkal kapcsolatban minden javító szándékú kritikát, megjegyzést szívesen fogadok a huszari@freemail.hu címen. Köszönettel: Huszár István

ETA V 2.0 © HuPi 2019.